Örömmondó 2021 Ősz-tél
„Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben,
amely a Krisztus Jézusban van.”
2Timóteus 2,1
„Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben,
amely a Krisztus Jézusban van.”
2Timóteus 2,1
“Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet,
mert onnan indul ki az élet!”
Példabeszédek könyve 4,23
Bár sokan tartunk tőle, de valamire mégis jó lehet speciális esetben a koronavírussal való „találkozás”, pl. Istennel is lehet nagyokat beszélgetni, miközben az ember leterítve fekszik az ágyban. Nekem is volt néhány éjszakája egy ilyen beszélgetésem az Úrral, és arra ébredtem belőle, készül a következő Örömmondó.
“Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után.”
Zsolt 42,2-3
Kedves Testvérek!
Véget ért a nyár és ez azt is jelenti, hogy hamarosan új örömmondó számot tarthatunk majd a kezünkben. Ehhez azonban az is szükséges, hogy írjanak, adjanak cikket azok, akik eddig megtették, és azok is, akik még nem.