Kedves Testvérek!
Eljött az ideje, hogy hozzákezdjünk az Örömmondó elkészítésének.
Szinte mindannyian voltunk már úgy, hogy azt éreztük, senki sem segíthet, egyedül maradtunk. Arról gondolkodnánk, hogy milyen is ez az érzés.
Amikor végigveszi az ember gondolatban a barátait, ismerőseit, hogy kivel is oszthatná meg, amit érez, kitől kérhetne tanácsot a továbblépéshez és egyetlen egyet sem talál. Mint egy veremben, egyedül, és esélyünk sincs megtalálni a megoldást a mélyben.
Van, hogy az ember idős kora, testi elesettsége folytán kerül abba a bizonyos verembe, ahogy Bihari Klára írja: „Sokáig bámulta az ajtót azzal a vad és képtelen sóvárgással, hátha a felesége belép a szobából és mint mindig tette, most tizedízben segít rajta. De nem történt semmi, s az üresség, ami dermedten hallgatott a lakásban, elakasztotta a lélegzetét. Lassan visszacsúszott a hűlő vízbe. A kétségbeesés összeszorította a torkátés üvegesen meredtté tette a szemét.”
Ám lelkileg is válhatunk elhagyatottakká: „Hát itthon vagyok. Letettem a bőröndömet a nappaliba. Nem akartam, hogy Colette itt maradjon éjszakára. Meg kell szoknom. Nézem az ajtót. Maurice dolgozószobája, a mi szobánk. Zárva. Csukott ajtó, valami leselkedik mögötte. Nem nyílik ki, ha nem mozdulok. Nem mozdulni, soha. De tudom, hogy meg fogok mozdulni. Az ajtó lassan kinyílik és látni fogom, mi van mögötte. A jövő. Kinyílik a jövő ajtaja. Lassan. Kérlelhetetlenül. A küszöbön vagyok. Csak ez az ajtó van, és ami mögötte leselkedik. Félek. És senkit sem hívhatok segítségül. Félek.” (Beavoir)
Hogyan tovább, van-e innen kiút, létezik-e továbblépés?!
Akik most Isten házában, az Ő gyülekezetében együtt vagyunk, nagyjából tudjuk is a megoldást. Útmutatónk: a Szentírás kereskedelmi mennyiségben ontja az útmutatást. Urunk számtalanszor nyújtja a kezét, és üzeni hogy ne félj, hogy én veled vagyok, hogy erősen fogom a kezed…
Most arra lennénk kíváncsiak, hogy konkrétan mit is üzent, hogyan üzent a Fennvaló csak neked, csak akkor, amikor abban a veremben voltál és senki(!!!) ember nem volt, aki segíthetett volna. És te mit is hallottál vagy nem hallottál meg ebből az üzenetből? Hiszen az egyszeri embernek küldött autót, szekeret, csónakot az Isten, az meg észre sem vette ezeket, és odaveszett az árvízben. Neked volt-e/van-e füled a hallásra, szemed a látásra, lelked a láthatatlan üzenet befogadására?
Kérjük erről írjatok
-
lehetőleg max. 1 A/4-es oldal terjedelemben (12-es betűméret, Times betűtípus, szimpla sortávolság)
-
2022. november 13-ig!
Elektronikusan a kisbetko@gmail.com címre várjuk a cikkeket, vagy kéziratban a szerkesztőknek kérjük eljuttatni.
Isten emberi értelmen felüli érintését kívánjuk, növekedést és biztonságot a nehéz és embert próbáló időszakokban is, hogy tapasztalhassuk:
„Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.” (Ady Endre)