(J. S. Bach: Helft mir Gotts Güte preisen BWV613)
Mottómnak egy általam tanult Bach mű címét választottam, hiszen az orgonával kezdődött minden.
Akkor már nemcsak felvételről hallgattam orgonakoncerteket, hanem rendszeres látogatója le
ttem különböző hangversenyeknek is. Majd egyszer csak valósággá vált, amire korábban nem is számítottam: kipróbálhattam egy valódi orgonát! Egy valódi templomban, Mogyoródon. Bár ez utóbbi tény inkább félelmetesnek tűnt, mint felemelőnek, egyelőre: letérdelni, köszönni. Ez egy idegen világ, mi lesz, ha rájönnek, meg sem vagyok keresztelve. A mogyoródi kántor szívélyesenfogadott. A karzaton ott pihent a hatalmas hangszer, érces hangja betöltötte az ünnepélyes, még tömjén illatú teret. A kipróbálásból orgonatanulás lett. Ott maradtam egyszer a misén is. Bár nem tudtam a szövegből és az énekekből semmit, mégis megfogott valahogy.
Ekkor kezdtem el Pál Ferenc atya – közkedvelt nevén Pál Feri – előadásaira járni a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A téma: párkapcsolat, pszichológia a hit fényénél. Egyelőre elég is volt ez a háttérvilágítás, a reflektorokat a szocializmusban nevelkedett lélekkel nem tudtam volna még befogadni.
A következő lépés Pál Feri atya miséi voltak, meg persze számos orgonakoncert, amikre továbbra is eljártam. Átérzeni már átéreztem az ott történteket, és hétről hétre jobban ment, mikor mit kell mondani, énekelni.
Aztán helyet kaptam a Zuglói Református Templomban, orgonagyakorlásra. Nem kis izgalommal ültem oda az orgonához a presbiterek előtt. “Milyen felekezetű? – hangzott a kérdés.” Ettől tartottam. “Katolikus – leszek”- mondtam akkor még bizonytalanul.
Közben besegítettem egy evangélikus templomi zenekar hegedű szólamába is.
Már otthonosan jártam a különböző felekezetű templomokban, ifiken, csendeshétvégéken, miséken, istentiszteleteken. Az énekeskönyvek sem okoztak problémát: hiszen, bár soha nem hallott énekeket kellett énekelni, a kottát ismerem. Nem is igazán tudtam átérezni azoknak az ellenállását, akik az új énekeskönyvek ellen tiltakoznak – a jól bevált, évtizedek óta használt régivel szemben. A pasaréti Barnabás ifiben tovább mélyíthettem a hitgyakorlást református módon, a fasori orgonazenés áhitatok a zenei részt erősítették bennem.
Egyedül az úrvacsorában nem vehettem részt. Egyre érlelődött a keresztelkedés gondolata. De melyik felekezetbe? Tényleg az alapján kellene döntenem, hogy mit gondolok az eucharisztiáról? Meghagyom ezt a kérdést a teológusoknak!
A kis fehér templom a fura, cserép nélküli kovácsoltvas csúcsával, kedves hely nekem. Szőke János és Szőke Noémi lelkészházaspár érkezése óta egyre erősödik itt a közösségi élet. Ehhez részemről az énekkari tagságommal igyekszem hozzájárulni.
Ez a hely jó lesz nekem. Megérkeztem. Ha kérdezik majd: “Milyen felekezetű?”, azt fogom válaszolni: “Református – vagyok.”
Madari Beáta