ŐSZI ÖRÖMMONDÓ HIRDETÉS

Határidő/lapzárta: 2020. szeptember 27.

Kedves Testvérek!

     Véget ért a nyár és ez azt is jelenti, hogy hamarosan új örömmondó számot tarthatunk majd a kezünkben. Ehhez azonban az is szükséges, hogy írjanak, adjanak cikket azok, akik eddig megtették, és azok is, akik még nem.

     Véget ért a nyár, amikor a nagy forróságban, szárazságban egy pohár víz nekünk, egy kiadós eső a földnek bizony nagyon jól esett. Ez a folyadék, amiről megtanulhattuk az iskolában, hogy a képlete H2O, ősidők óta az élet szimbóluma, ott van a népek meséiben, hitvilágában. Minden alappal, hiszen valóban a földi lét nélkülözhetetlen kelléke. Porból vétettünk, de sárként lettünk formálva és testünknek nagy része ma is víz, ahogyan bolygónk felszínének kétharmadát is ez borítja, főként tenger képében.

     Ismerjük sokféle formáját. A záport már említettem, de ott az ősz köde, a tél jege. S ott ennek az éltető anyagnak a másik arca. Amikor zúgva, bőgve töri át a gátat – amikor özönvízkét mutatkozik meg.

     De belegondoltak-e a testvérek, hogy a remény jelképe, a szivárvány sem áll másból, mint apró vízcseppekből, amelyeken a szintén életadó nap sugarai megtörnek. Isten szövetségének fényében a keresztény ember jövőképe a bizalomra épül. Hogy túljuthatunk személyes válságokon, a világ problémáin, járványon, bármin.

     Maga a víz is építőkockákból áll. Hidrogénből, a világegyetem legrégibb és leggyakoribb eleméből, ami egyben a nap fűtőanyaga, valamint oxigénből. Utóbbi, ha nem lenne ott a levegőben, bizony az én szavam is elakadna – nem véletlenül hívták régen élenynek.

     Ahogy testünk víz és só aránya őrzi az tengerbeli mértékeket, ugyanúgy a Jánosnak a Jelenésekben megmutatkozó mennyei Jeruzsálemben is ott rejlik a paradicsom:

     „Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak.”

     Az ember és a föld szomjúságáról beszéltem az elején – szintén Jánosnál olvashatjuk Jézus szavait: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” Ezt pedig ugye a Lélekről mondta.

     A Szentélek indítsa a testvéreket arra, hogy a jó cikkekre szomjazó Örömmondóba tartalmas írásokat készítsenek az élet vizéről, a víz életéről- mindarról, ami e témakörről eszükbe jut – mindannyiunk épülésére!

Az írásokat a kisbetko@gmail.com e-mail-címre várjuk!

A leadási határidő: szeptember 27.

Köszönjük!