Gyülekezeti hét 2023
Szeretettel tájékoztatjuk a kedves Testvéreket, hogy az idei Gyülekezeti hetünkre 2023. augusztus 9-13. között fog sor kerülni a Mályi Mécses Központban.
Szeretettel tájékoztatjuk a kedves Testvéreket, hogy az idei Gyülekezeti hetünkre 2023. augusztus 9-13. között fog sor kerülni a Mályi Mécses Központban.
Kedves Érdeklődő! Gyakran előfordul, hogy kérdésünk merül fel élettel, hittel, szokásokkal, egyházjoggal kapcsolatban, viszont nincs idő vagy lehetőség azokat feltenni. Az alábbi felületen szeretnénk lehetőséget biztosítani e kérdések megosztására, amire személyesen, telefonon vagy email-ben válaszolunk.
Csoport leírása: Jézus utolsó, tanítványaihoz intézett szavai így hangzottak: „tanúim lesztek”. Ez a címe annak a missziói tanítványképző kurzusnak is, amelyet 2018-ban indított el három református lelkész, Dani Eszter, dr. Harmathy András és dr. Lovas András. Ez a képzés elsősorban gyülekezeti tagok megújulását és felkészítését szolgálja. Ebben a képzésben azért tanulmányozzuk az evangéliumot, azaz a Jézusról szóló jó hírt, hogy azt a saját életünkre alkalmazva, mély meggyőződésünkké váljon az evangélium üzenetének igazsága és életünket formáló hatalma. … [Read more…]
Betöltés…
A Budapest-Zuglói Református Egyházközség Védelmi Szabályzata Érvényes volt: 2020. november 10-ig. Az Egyházközség elnöksége a presbitériummal egyetértésben a járványügyi helyzetre való tekintettel a következőkben határozza meg az egyházközség alkalmaira vonatkozó szabályokat: Az első nyilvános istentisztelet 2020. május 31-én, pünkösd vasárnap 8 órakor lesz. Istentiszteleti alkalmak: vasárnap 8, 10 és 12 órakor, közöttük 1 óra szellőztetési szünettel. Szükség esetén további istentiszteleti alkalmakat is tartanak lelkipásztoraink, a lehetséges időpontokat a Róna utcai kapuban látható helyre kifüggesztjük. Az istentiszteletek … [Read more…]